Kedves Szülők és Ovis Hittanosaim!


Sajnos személyesen ebben a rendkívüli időszakban nem találkozhatunk. Nagyon örülök, hogy vannak érdeklődő, nyitott szülők a hit felé. Előre is köszönöm az érdeklődést, amivel megnézik az óvodás katolikus hittan anyagait
A tervek szerint minden hétre fogok egy kis összeállítást küldeni.

 

Keresztelő Szent János

Kedves Szülők és Ovis Hittanosaim!

Arra kérlek benneteket, hogy nézzétek majd meg az alábbi bábfilmet!
Riskabábfilm (riskababfilm.hu)

A kezdő oldalon ezt a részt keressétek meg: 13.3. A pusztában kiáltónak szava
 
Kedves Ovisok!
Keresztelő Szent János szíve tele volt szeretettel. Éppen ezért tudott segíteni másoknak, hogy megtanuljanak bocsánatot kérni a rossz döntéseikért.
Amikor valakin azt látjátok, hogy szomorú, bajban van, menjetek oda hozzá! Valaki biztos megbántotta, és talán bocsánatot sem kért tőle. Kérdezzétek meg tőle, hogyan vidíthatnátok fel!
Ne feledjétek, ha butaságot csináltok, megbántotok valakit, de mertek bocsánatot kérni utána, az olyan, mintha Jézustól kérnél bocsánatot. Jézus szeretet útját készítitek elő mások szívében!


Keresztelő Szent János nem válogatott az emberek között. Mindenkit biztatott a bocsánat kérésre, a bűnbánatra. Példát mutatott nekünk, hogy mindenkit kicsit kell szeretnünk. Nem csak a barátainkat. Már 3 gyertya ég az adventi koszorúnkon. Csak 1 hét van még karácsony ünnepéig. Ezen a héten legyél kedves kicsit olyanokkal is, akik nem a barátaid. Ezzel tudsz a legszebb örömet szerezni Jézusnak.

Akiknek van otthonnyomtatójuk, azoknak szeretettel küldök egy színezőt is, színezzétek ki nagyon szépen! 

Vigyázzatokmagatokra, szeretettel gondolok rátok!

Erzsébet nővér

Szent Miklós

Kedves Szülők és Ovis Hittanosok!
Ugye nálatok is rendkívüli napok vannak? Szeretek ilyen ovisokkal találkozni, hiszen tele vannak izgalommal. Miért? Szerintem pontosan tudjátok. Mindenki a Mikulást várja. Tavaly láttam egy kedves fényképet, ahol december 5-én este egy család gyermekei, sőt az édesapjuk is lelkesen mosta a cipőjét, hogy kitegye az ablakba, hátha hoz bele a mikulás ajándékot... A mai alkalommal Szent Miklósról az első Mikulásról szeretnék nektek mesélni.

A bábfilmben Riska és Puszedli meg akarják lesni a Mikulást, ami persze nem olyan könnyű. Amíg őt várják, Kálmán atya arról beszél nekik, ki is Szent Miklós, hogyan lett püspök, és miért szerették annyira az emberek.

Most kérlek, nézzétek meg a bábfilmet, amit most kicsit másként tudtok megnyitni. Menjetek ki a linkre, majd jelentkezzetek be a lentebbi adatokkal.

Felhasználó név: erzsebet46.
Jelszó: Ferences1.
Kedves hittanosok!
Miklós püspök szeretetből segített másoknak. Csak szeretetből. Az ő követe a mikulás, aki szép piros ruhájában, nagy szakállával minden évben meglátogatja a gyerekeket. Az ő szíve is tele van szeretettel, ezért hoz minden gyereknek ajándékot. Persze pontosan tudja, melyik gyerek milyen ajándékot érdemel. Aki sok örömet szerzett másoknak, sokat segített másoknak, vagyis szeretettel volt másokkal kapcsolatosan, azok a gyerekek édességet, gyümölcsöt, esetleg játékot kapnak ajándékba. Akik viszont sokat verekedtek, hisztiztek, vagy sosem kértek bocsánatot, ha megbántottak valakit, ők is kapnak ajándékot. Igaz olyat, amit megérdemelnek. Ők kapják a virgácsot. Sose felejtsd el, Szent Miklós püspök téged is arra tanít, hogy a szíved szeretettel legyen teli.

Most kivételesen két színezőt is küldök.
Nézd meg figyelmesen a rajzokat, biztos rájössz mi a különbség Szent Miklós püspök és az ő követe: a Mikulás között. Ha van kedved, színezd ki a rajzokat.

Advent

Kedves Szülők és Ovis Hittanosok!

Ugye mindenki szeret ajándékot kapni? Születésnap, névnap, mennyi lehetőség. Előfordult már veletek, hogy valamit nagyon akartatok, és alig bírtátok kivárni, hogy eljöjjön az ajándék átadásának napja? Esetleg volt olyan is, hogy szerettétek volna kicsit meglesni a meglepetést?
Ma egy különleges várakozós, készülődős 4 hétről szeretnék nektek mesélni.
Már biztos látattok 4 gyertyával díszített koszorút. Ezeket a koszorúkat adventi koszorúknak nevezzük.
 
Kedves Ovis Hittanosom!

Te is készülj a karácsonyra. Ez egy nagy ünnep, hiszen egy szülinapot ünnepelünk. Jézus szülinapját, aki szeretetből jött el hozzánk, szeretetre tanítani minket. A te szülinapodra is minden évben szoktatok készülni. A szüleid, a barátaid, a rokonaid. Jézus szülinapjára a karácsony előtti 4 hétben mindenki készül. Te azzal készülhetsz, ha kimutatod a szeretetedet mások felé!
Tegyél így ezekben a hetekben is!!!
 



Odakint egyre hidegebb van, közeledik a tél. Mindenki készülődik. Talán a ti családotoknak is van otthon adventi koszorúja. Most vasárnap meggyújtjuk az ádventi koszorún az első gyertyát, majd minden vasárnap eggyel több gyertyát gyújtunk, ahogy közeledünk karácsony ünnepéhez. Az adventi koszorú és a meggyújtott gyertyák jelzik, hogy egy nagy ünnepre várakozunk az az ádventi időben, a karácsony előtti 4 hétben.
 


Ismét küldök egy színezőt. Ez egy különleges naptár színező. Ha lehetőséged van rá, akkor nyomtasd ki és színezd ki! Tedd egy jól látható helyre, hogy emlékeztessen minden nap arra, hogy szeretettel teli szívvel figyelj másokra, és ne feledd el, hogy a közeledő karácsony a legszebb ünnep: Jézus szülinapja!
Vigyázzatok magatokra, szeretettel gondolok rátok!
Erzsébet nővér



Kérlek, nézzétek meg az alábbi bábfilmet!

Árpád- házi Szent Erzsébet élete

Kedves Szülők és Ovis Hittanosok!

Előfordult már veletek, hogy valamit nagyon akartatok, és ezért még hisztiztetek is? Hogy valami nem úgy történt, ahogy ti akartátok? Esetleg toporzékolás, visítás lett egy játék vége..?
Ma egy különleges királylányról szeretnék nektek mesélni.
Toporzékolhatott, hisztizhetett volna, hiszen csak 4 éves volt, amikor szülei egy másik országba küldték őt. Ebben a másik országban, németföldön élt az a herceg, akihez feleségül szerették volna őt adni.
De nem toporzékolt és nem hisztizett. Elfogadta. Sok- sok csomaggal hintóra ült nevelőnőjével, és elindult….
 
Kedves Ovis Hittanosom!

Te is lehetsz a Jézus keze, amikor másokon segítesz! Te is lehetsz Krisztus szeme, amikor észreveszed a lehetőségeket a jóságra! Te is lehetsz Jézus szíve, amikor kimutatod a szeretetedet mások felé!
Tegyél így ezen a héten is!!!
És így egészen hasonlítani fogsz Árpád-házi Szent Erzsébethez, és a te szívedben is ott lesz a szeretet.
Ismét küldök egy színezőt. Ha lehetőséged van rá, akkor nyomtasd ki és színezd ki! Tedd egy jól látható helyre, hogy emlékeztessen arra, hogy nyitott szemmel és szívvel járj, hogy mindig észre vedd, ha valakinek te segítségíthetsz!
Vigyázzatok magatokra, szeretettel gondolok rátok!
Erzsébet nővér
Nézzétek meg, milyen kedves és jószívű teremtés lett belőle!
Krisztus szemével néztél
Szent Erzsébet! Te Krisztus szemével néztél, Krisztus kezével adtál,
Krisztus szívével szerettél.
Segíts, hogy mi is: Krisztus szemével lássunk, Krisztus kezével adjunk,
Az ő szeretetével szeressünk!
Remélünk benned, bízunk benned, Isten munkatársát látjuk benned.
Krisztus szemével néző, Krisztus szívével szerető Szent Erzsébet!

Szunyogh Xavér Ferenc verse

Szent Márton élete

Kedves Ovisok!
Szent Márton észrevette a bajba jutott koldust, és segített neki.
Amikor valakin azt látjátok, hogy szomorú, bajban van, menjetek oda hozzá! Kérdezzétek meg, hogyan segíthetnétek neki!
Ne feledjétek, amikor valakin segítünk, az olyan, mintha Jézusnak segítenénk!
 
Arra kérlek benneteket, hogy nézzétek majd meg az alábbi bábfilmet!
Szent Márton odaadta köpenyének felét a koldusnak. Nem azért adta csak a felét, mert irigy volt, hanem azért, mert a római katonák az öltözet felének voltak birtokosai. Az katonai öltözet másik fele a Római Birodalomé volt. És azt biztosan tudjátok, hogy odaajándékozni csak a sajátunkból lehet.
Nézzétek meg a bábfilmet, és akkor még több csodálatos dolgot is megtudhattok Szent Márton életéről!

Akiknek van otthon nyomtatójuk, azoknak szeretettel küldök egy színezőt is, színezzétek ki szépen! Ha gondoljátok, ki is vághatjátok, és készíthettek belőle bábot is.
Vigyázzatok magatokra, szeretettel gondolok rátok!
Erzsébet nővér



„Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” Mt 25, 40