Március 13-án az ovi apraja-nagyja közösen látogatott el a Kossuth-szoborhoz, ahol megtartottuk ünnepi fpróbánkat, valamint nemzeti szín zászlókat és dekorációkat helyeztünk el, ezzel is készülve a jeles alkalomra.
A vasárnapi megemlékezés a kishuszárok toborzásával vette kezdetét, amely során a gyermekek játékos formában ismerkedhettek meg a kor hangulatával és a huszárok világával. Ezt követen ünnepélyes pillanatok következtek: a Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Közhasznú Alapítvány tagjai – Udovetz György hagyományrz ezredes, valamint Bittmann Zoltán és Sánta Sólyom Benedek – vezényelték le a kishuszárok eskütételét.
Ezek után óvodásaink lelkes és szívbl jöv eladása következett, amelyben versekkel, dalokkal idézték fel a forradalom emlékét. A gyermekek szereplése nemcsak megható, hanem felemel élményt is nyújtott a jelenlévk számára.
Büszkék vagyunk óvodásainkra, akik ilyen szépen és odaadással vettek részt az ünnepségen, és méltón ápolják nemzeti hagyományainkat.